Iskolahalál fenyeget Felvidéken – a szlovákok szerint csak „észszerűsítésről” van szó

Az első hírek tavaly ősszel érkeztek arról, hogy egy szlovák minisztériumi javaslatcsomag alapján már a 2025–2026-os tanévet is „racionalizálva” kezdenék meg a középiskolák. Ez súlyosan érintené a magyar közösséget: tizenhat intézményük összevonását, illetve bezárását említették úgy, hogy magyar tannyelvű gimnáziumból huszonhárom van, szakközépiskolából pedig alig néhány.

A magyar álláspontot Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó tolmácsolta: Pozsonynak a kisebbségi kormánybiztossal, a magyar pedagógusszövetséggel és a civilekkel együtt kell döntenie. A gond az, hogy – feltételezve az ukázt kiadó minisztérium és a megye jóindulatát – nem világos, mit akar a szakmai képviselet és a magyar közösség, holott a kéttucatnyi intézmény nagy része már régen száz fő alatt működik.

A kiindulási pont a javaslat, hogy a megyék kezdjék meg az összevonást és a bezárást. A végrehajtás során azonban gyakran nem mérlegelnek, ezért szükséges a magyar párt határozott fellépése. „Ehhez azonban tudni kellene, hogy mit kell képviselnünk” – mutat rá a problémára Őry Péter, a Magyar Szövetség alelnöke, akinek Csallóközcsütörtök polgármestereként rálátása van az ügyre. Elmondása szerint a magyar szakmai intézményrendszerben semmilyen anyag nem áll rendelkezésre, egy tavalyi kezdeményezés pedig megrekedt a szándéknyilatkozat szintjén.

A minisztériumi sugallat először 300, majd 200 gyerekről szólt mint a fenntarthatóság észszerű alsó határa. „Harminc gyerekre nem lehet fenntartani harminc alkalmazottat” – példálózik Őry, márpedig három éve az egyik közeli általános iskolában épp ez volt a helyzet, az önkormányzat kényszerű módon be is zárta. De saját régióját is felemlegeti, ahol nagyjából négyszáz diákra öt magyar elemi iskola jut, pedig valószínűleg „értelmesebb lenne kettőt fenntartani, amelyet viszont csúcsra fejlesztünk”. Az általános iskolákat amúgy egyelőre nem érinti a terv, talán mert a középiskolákon mérik le, hogyan reagál a társadalom. Őry szerint ha már muszáj összevonni, akkor a vertikális racionalizálás, az alap- és középiskolák egyesítése lehetne az egyik megoldás.

A gyermekszám tendenciózusan csökken: a szlovákiai első osztályosok száma a 2023–2024-es tanévhez képest például 58-ról 57 ezerre, a magyar tannyelvűekbe járóké 3852-ről 3635-re. Vagyis eltűnt egy teljes intézménynyi gyerek. A hosszú távú fenntarthatóság tehát kérdéses mind a tanárlétszám, mind az épületek fenntartása kapcsán, és minden a racionalizálás irányába mutat, akkor is, ha egyesek elvi okokból ellenzik egy százéves magyar iskola beszántását, vagy az állásukat féltik.

Amin muszáj dolgozni, az az összevonás mikéntje. „Ha van végre szakmai koncepciónk, hogy mit szeretnénk és tudunk elérni a következő tizenkét-tizennégy évben, akkor azt képviselhetjük pártként. Ha jól csináljuk, ez nem egy kierőszakolt iskola-összevonás lesz, hanem értelmes racionalizáció és a minőségi magyar oktatás megmaradásának feltétele. És akkor nem születik belőle tiltakozáshullám, amelyet az ellenzék kormányellenes hangulat gerjesztésére használhat” – magyarázza Őry Péter.

Mivel a koncepció még nincs készen, a párt érvelése szerint a legokosabb egyéves halasztást kérni a minisztériumtól, mert „hangulatot kelteni könnyű, a megoldási javaslatok mérlegeléséhez és elfogadtatásához viszont idő kell”. Először is alapelveket kell megfogalmazni: például ahogy Gubík László pártelnök leszögezte, magyar iskolát csak magyar iskolával lehet összevonni.

Aztán jön a gyakorlat. Őry Péter szerint Kassán például végig lehetne gondolni, hogy az eddigi létszámmal, fejpénzzel egy erős iskolát képes fenntartani a helyi és környékbeli magyarság – például Márai gimnázium és ipari szakközépiskola néven –, vagy két, akár középtávon veszélyeztetett intézményt. A vertikális összevonás eszközéhez nyúltak Ipolyságban: a megyei fenntartású, kis diáklétszámú magyar tannyelvű gimnáziumot összevonják a város által fenntartott általános iskolával, így egy kis helyi „iskolai szuperközpont” keletkezik. Ha bezárna a gimnázium, akkor Párkányban, hatvan kilométerre lenne a legközelebbi magyar tannyelvű intézmény.

Nehézséget jelent a földrajzi adottság is: itt nincs olyan tömbmagyarság, mint Erdélyben, a felvidékiek csíkban élnek a határ mentén, Pozsonytól Királyhelmecig, ami nehezíti a diákok észszerű távolságról való „összevadászását”. Ha nincs közel jó magyar iskola – vagy éppen a szülő úgy ítéli meg, hogy túl sok a problémás gyerek –, inkább átviszi a gyerekét szlovák intézménybe, vagy éppen Magyarországra ingázik. Az előbbinek az asszimiláció, az utóbbinak a kint ragadás a veszélye.

Különösen nagyok a hiányosságok a magyar nyelvű szakképzés terén. Rugalmasan kellene követni a munkaerőpiacot, a slágerszakmákat, mert az is vonzerőt jelent.

Nagyot álmodva a határon átnyúló együttműködésekben is lenne ráció, elosztva a feladatokat a régiók között: Kassán lehetne robotizációs, Miskolcon műszerész-elektronikai képzés – példálózik Őry. „Jön a Volvo Kassára, a BMW meg Debrecenbe; ha azt mondjuk a srácoknak, hogy ezekkel a szakmákkal keresel háromezer eurót a szomszéd gyárban, özönleni fognak.” Gubík László pártelnököt idézve hangsúlyozza: 

„Színvonalas képzéssel lehet ellensúlyozni a magyar nyelvű oktatás hátrányos voltáról szóló sztereotípiákat. S ha még lovagolni, hokizni, kirándulni is lehet itt, akkor jön a fiatal akár szlovák–magyar vegyes házasságból is; hiszen melyik szülő nem a legjobbat akarja a gyerekének?”

Nyitóképen: Magyarországi támogatásból újult meg nemrég a komáromi Eötvös Utcai Alapiskola
Fotó: MTI/Krizsán Csaba